A Miniszterelnökség által nyújtott központi költségvetési forrásból vagy európai uniós forrásból megvalósításra kerülő, nettó 100 millió forint becsült értéket meghaladó építési beruházások minőségi, határidőben történő és az életciklus költségek alapján meghatározott költséghatékony megvalósításával, valamint a Miniszterelnökség felügyeleti körében megvalósuló építési beruházások megvalósítása során a közpénzek hatékony felhasználásának átláthatóságával és nyilvános ellenőrzésének biztosításával kapcsolatos feladatok ellátása |
A nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű építési beruházások megvalósításának elősegítése érdekében, az érintett közigazgatási szervek tevékenységének összehangolása |
A nemzetközi egyezményekből adódó állami feladatok ellátása, az épített környezet alakítása és védelme körében |
A szabálytalan építési tevékenység feltárása érdekében építésrendészeti ellenőrzés és eljárás lefolytatása |
A Teljesítésigazolási Szakértői Szerv törvényességi (szakmai-pénzügyi) felügyelete, tagjainak kinevezése és működésének biztosítása |
A vállalkozó építőipari kivitelezői nyilvántartás szakmai felügyelete, valamint a területi építész és mérnöki kamarák által vezetett, építésüggyel összefüggő szakmagyakorlási jogosultságokhoz kapcsolódó eljárások és nyilvántartások szakmai felügyelete |
A végrehajtási eljárás - elsőfokú általános építésügyi hatóság általi - lefolytatása, az építésügyi és az építésfelügyeleti hatósági ügyek körében |
A végrehajtási eljárás - elsőfokú kiemelt építésügyi hatóság általi - lefolytatása, az építésügyi és az építésfelügyeleti hatósági ügyek körében |
A végrehajtási eljárás jogorvoslati eljárásainak lefolytatása, az építésügyi és az építésfelügyeleti hatósági ügyek körében |
A veszélyhelyzet esetén végzett építési tevékenység tudomásulvételi eljárás jogorvoslati eljárásainak lefolytatása |
A veszélyhelyzet esetén végzett építési tevékenység tudomásulvételi eljárásának lefolytatása, az elsőfokú általános építésügyi hatóság által |
A veszélyhelyzet esetén végzett építési tevékenység tudomásulvételi eljárásának lefolytatása, az elsőfokú kiemelt építésügyi hatóság által |
Adatkezelőként az építési folyamat résztvevőinek személyes adatai kezelése |
Az egyszerű bejelentéssel folytatott építési tevékenység bejelentésének tudomásul vétele |
Az egyszerű bejelentéssel folytatott építési tevékenység megtörténtéről hatósági bizonyítvány kiállítása |
Az ellenőrzési jegyzőkönyvek, a hitelesített feljegyzések és fotómellékletek átadása, vagy megküldése - az Országos Építésügyi Nyilvántartásban biztosított felületen - az Építésügyi Dokumentációs és Információs Központ részére, a másodfokú építésügyi hatóság által |
Az ellenőrzési jegyzőkönyvek, a hitelesített feljegyzések és fotómellékletek átadása, vagy megküldése - az Országos Építésügyi Nyilvántartásban biztosított felületen - az Építésügyi Dokumentációs és Információs Központ részére, az elsőfokú általános építésügyi hatóság által |
Az ellenőrzési jegyzőkönyvek, a hitelesített feljegyzések és fotómellékletek átadása, vagy megküldése - az Országos Építésügyi Nyilvántartásban biztosított felületen - az Építésügyi Dokumentációs és Információs Központ részére, az elsőfokú kiemelt építésügyi hatóság által |
Az elsőfokú általános építésügyi hatóság tűrésre kötelezése az építésügyi hatóságok által elrendelt munkálatok elvégzésével kapcsolatban |
Az elsőfokú építésfelügyeleti hatóság működésével kapcsolatos statisztikai adatok rögzítése az Országos Építésügyi Nyilvántartás e-statisztika adatállományában |
Az elsőfokú építésfelügyeleti hatóság tűrésre kötelezése az építésfelügyeleti hatóságok által elrendelt munkálatok elvégzésével kapcsolatban |
Az elsőfokú kiemelt építésügyi hatóság tűrésre kötelezése az építésügyi hatóságok által elrendelt munkálatok elvégzésével kapcsolatban |
Az energetikai tanúsítványok tekintetében ellenőrzési rendszer működtetése, továbbá ellenőrzések végzése és - az ellenőrzések alapján - a hatáskörrel rendelkező szervnél a jogszabályban meghatározott hatósági intézkedések kezdeményezése |
Az engedély hatályának meghosszabbítása iránti eljárás - elsőfokú általános építésügyi hatóság általi - lefolytatása |
Az engedély hatályának meghosszabbítása iránti eljárás - elsőfokú kiemelt építésügyi hatóság általi - lefolytatása |